Mások ilyenkor már hetekkel előre terveznek. Listák, menük, ajándékok elcsomagolva, „idén minden nyugodt lesz” gondolatok.
Nálunk ez valahogy sosem így alakul.
Amikor már mindenhol karácsonyi pulcsik és kész menük vannak, én még az utolsó darabokat készítem. Még festek, még javítok, még csomagolok, postázok, és naná, hogy a vége a kapkodás…. ott állok december 23-án, és valaki kimondja: „Ugye tudod, hogy mindjárt karácsony ?”
Igen. Tudom. Mindig tudom. Csak valahogy sosem akkor.
A kapkodás nálunk nem hiba, a kapkodás nálunk hagyomány.
Van egy visszatérő elem minden évben: soha nincs elég tányér.
Mindig beesik valaki, akire nem számítottunk. Egy haver, egy rokon, egy „csak egy kicsit benézek”-ből lett vacsoravendég. De ez nálunk nem probléma.
Kaja mindig, mindenkinek jut.
Hely… az már más kérdés.
Van, aki leül. Van, aki a szék szélén. – Vennünk kell egy nagyobb kanapét – Van, aki állva eszik, mert épp ott jutott neki egy sarok. De senki nem panaszkodik. Mert mindenki beszél. Mindenki egyszerre. Mindenkinek van története. Olyanok vagyunk, mint egy nagy Olasz család. Mindenki túlkiabál mindenkit, egyszerre beszél mindenki mindenkihez, közben még zenét is hallgatunk, nem halkan, amit nyilván nem lehalkítunk, hanem túlkiabáljuk 😀
Ez valahogy sokkal logikusabb megoldásnak tűnik abban a pillanatban. Irtózatos röhögések, valaki elmesél egy történetet, amit már tavaly is hallottunk, de most is végighallgatjuk. Más közbevág.
Nálunk a karácsony nem csendes, nem szimmetrikus, nem fotókompatibilis, de a legjobb.
Tele van mozgással, hanggal, spontán pillanatokkal, és azzal az érzéssel, hogy itt most mindenki elfér, még akkor is, ha fizikailag nem teljesen.
És amikor végül lecsendesedik az este – vagy inkább csak kifárad –, akkor jövünk rá, hogy ez megint úgy lett, ahogy …
És ez így van jól.
Lányom szokta mondani, hogy mi 2025-ben is hippik vagyunk 😀 … és azt hiszem teljesen igaza van 😀
Munkáimért és tartalmakért kövess be FACEBOOKON, vagy figyeld a BLOGOT!
Bármilyen kérdés esetén fordulj hozzám bizalommal emailben!
